Vissza a listaoldalra

Volt egyszer egy őszi versenyszezon

Még el sem búcsúztunk igazán a nyártól, mikor útra keltünk, hogy Haslauban megnyissuk az őszi versenyszezont! Számomra ez a verseny kicsit a csalódásé volt, nem a kutyáimban, nem is magamban és természetesen nem is a nyújtott teljesítményünkben. Hanem a másik szervezet feljebb lépő pontrendszerében! Ugyanis Luna nagyon szép munkával a HTM1 kategória győztese lett, feljebblépő pont nélkül. Aslan a dobogó III. fokára állhatott fel, de feljebb lépő pontot ő sem kapott a 150 pontról, csak egy vakkantásért levont 0,33 pont választott el, így 149,97 ponttal lecsúsztunk arról… Félre ne értsétek, én tényleg tudok veszíteni és mindent megértek, számomra a szomorú az, hogy Luna munkája aznap szebb volt Aslanénál, de a pontok ezt mégsem tükrözték. Az osztályban való feljebb lépést pedig ennél igazságtalanabb módon nem is lehet megélni. Kicsit csalódott voltam a verseny után és helyre is kellett tegyem magamban a dolgokat. Hiszen van két gyönyörű, okos tánc partnerem, akik mindent megtettek és eszméletlen büszke is vagyok rájuk. Hülye szabályok és pontok pedig nem érnek annyit, hogy ne örüljek nekik teljes szívemből!

A következő célra koncentráltam, ami a saját versenyünk, az FCI Magyar Dog Dancing Bajnokság szervezése volt. Ám a szervezői feladatok mellett kicsit hirtelen és random ötlettől vezérelve beneveztem Lunát az október eleji Rally Obedience országos bajnokságra! Elég spontán döntés volt, ugyanis nekem nem volt semmilyen korábbi rally ismeretem, a szabályzat elolvasását követően úgy voltam vele, hogy az Engedelmes 4-es vizsgánk után ez is menni fog. Persze tegyük hozzá, hogy mindezt a verseny előtt 3 héttel sikerült kitaláljam. Luna az én csodám és ahányszor csak lehet ő szeretné is bizonyítani ezt, így történt, hogy eszméletlen jó pályamunkát követően 97/100 ponttal, az osztályunkban több mint 30 indulóból az előkelő 4.helyet hoztuk el! Lazításképpen Aslannal még egy Ügyességi 3-as vizsgát behúztunk ezt követően 90/100 ponttal! Így érkeztünk el az FCI Magyar DD Bajnokság napjához, ahol mi is és 10 tanulónk is ringbe lépett!

Először Lunával versenyeztem, akivel HTM2-es osztályosok vagyunk az FCI szerinti szabályzatban. Így új kűrrel egy új, magasabb, 2-es szinten a dobogó legmagasabb fokán végeztünk!
Aslannal Freestyle 1-es kategóriában egy igen népes és erős mezőnyben a dobogó II. fokára léphettünk fel, gyönyörű pontos és igazán boldog kűrt követően! Mivel az FCI dog dancing feljebb jutó pontokat reálisabb rendszerben ad így itt mind a két kutyusom megszerezte!
Tanítványaink egy részének ez volt életük első versenye, másoknak pedig első hivatalos kezdő megmérettetése! Hatalmas örömmel töltött el látni mennyit fejlődtek és milyen bátran ki mertek állni és nagy alázattal segítettem ebben őket a versenyen is!

Kezdő kategóriában a sikerek nem kerülték el őket:

HTM Kezdő: Borbás Marcsi & Denver III. hely

HTM Kezdő: Lakatos Rita & Jasmin IV. hely

Freestyle Kezdő: Szelle Petra & Conny IV.hely egy igen népes mezőnyben pontegyezéssel csúsztak le a dobogó III. fokáról!

A DogFlow Kupa sikereit követően számunkra még mindig nem volt megállás, ugyanis október utolsó hétvégéjén a Slovak Dog Dance Championshipre utaztunk ki Pezinokba! Nem hiábaugyanis Luna élete legjobb teljesítményét hozta HTM kategóriában és megcsináltuk! Nem csak a kategória győztesei lettünk nemzetközi mezőnyben, hanem a másik szervezet szerinti kritériumokat is teljesítettük (151,5 ponttal) a HTM2-es kategóriába lépéshez! Mire Aslan kűrje következett én már nagyon fáradt voltam, hiszen október minden hétvégéje versennyel és vizsgával telt. Ilyenkor mutatkozik meg, hogy mennyi munkát tettünk bele korábban, valamint még annál sokkal fontosabb is, a kapcsolat! Az a 147,6 pont, amit kaptunk mind Aslané kimentett ott és akkor úgy ahogy egy igazi társ tudja csak megmenteni a párját, ha megbotlik az élet táncparkettjén!
Köszönöm Kiskutyám!

Írta: Böröczki Renáta (dog dancing tréner, versenyző és hivatalos FCI Dog Dancing bíró)

Keresés