Vissza a listaoldalra

Válogatóra készülve

Ez lesz Aslannal életünk első Világbajnoki Kvalifikációs versenye! Eszméletlen fiatal még a fiúcska, múlt évben kezdte a hivatalos osztályban a versenyzést és csak most töltötte a 2,5-et! Mégis megpróbáljuk a “lehetetlent”, a kvalifikációt a 23-as világbajnokságra, úgy hogy a Kiskutya a legfiatalabb résztvevő a Freestyle válogatón!

Egy-egy verseny előtt annyi érzés, gondolat kavarog bennem, jelen esetben már 1,5 héttel a verseny előtt nem alszom rendesen. Azon gondolkodom az éjszaka közepén, hogy a maradék időt, hogyan használjam ki, mire fektessek hangsúlyt, mikor kezdjem el rá pihentetni a versenyzésre, hogyan vezessem fel aznap és még sorolhatnám…

Amikor kezdő egy páros, ugyan nehéz dolguk van, mert nincs még akkora tapasztalatuk a versenyzésben és nem csak a kutyának, hanem a gazdának is új az egész szituáció. Viszont talán egy ponton túl, amikor már volt dobogós, sőt ha nyert is, szerintem még nehezebb újra ringbe szállni.

Hiszen megjelenik egy elvárás, elvárás a kutya felé, saját maga felé és egy minimum szintnek állítja be a korábban elért eredményt. Ebbe az ördögi körbe kerülve lesz mérgezett a versenyzés, többé nem az öröm, hanem a címek elérése lesz a cél!

Nos ennek elkerülése érdekében szeretném megosztani veletek, a legfontosabb összetevőt, ha versenyre készülnünk, HA számunkra egy igazán fontos versenyre készülünk!

Ez nem más, mint a mentális felkészülés!

Gondoljuk át, miért versenyzünk, miért dog dancingelünk és azt, hogy MI mit szeretnék a versenyen “elérni”…

Itt most nem a helyezésre gondolok, annál ugyanis vannak sokkal fontosabb értékek, amik például engem mozgatnak!

Szeretném megosztani veletek mi az én “CÉLOM” a jövő heti kvalifikációs versenyen!

Hódolni akarok kedvenc időtöltésemnek, a hobbymnak, ami nem csak a munkám, hanem az életem is egyben. Szeretném élvezni, szeretném megélni a kutyámmal a verseny minden percét, látni csillogó szemét és csóváló farkincáját és szeretném megajándékozni a közönséget a kűrünkkel!

Egy jó kűr ott kezdődik, hogy nem “izzadság szagú” görcsös és feszült, egy jó kűr ott kezdődik, hogy a páros élvezi és szereti a közös táncot!

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek eredményes felkészülést és jó versenyzést!

Írta: Böröczki Renáta (dog dancing tréner, versenyző és hivatalos FCI Dog Dancing bíró)

Keresés